0
Hirdetés
0
Hirdető
0
Jelentkező
Regisztráljon oldalunkon és hirdessen 40 naponta ingyenesen!

Hatvanban technológiai Startup munkatársakat keresünk

SoleCall Kft.

Informatika, telekommunikáció

Munkavégzés helye: Hatvan

2018. 07. 10. 14:41

Jelentkezem


A 2016-ban alapított technológiai startup személybiztonsági alkalmazást fejleszt, mely a világon egyedülállóan kézi beavatkozás nélkül is aktiválható.

A gesztus felismerésen alapuló technológia lehetővé teszi, hogy olyan váratlan vészhelyzetekben is segítséget lehessen kérni, mikor már nincs idő, vagy lehetőség elővenni a telefont.

A Startup kiemelkedő innovációs tevékenységét bizonyítja, hogy számos nemzetközi rendezvényen mutatkozott be, mint például: a kínai Shenzhenben megrendezésre kerülő Hi-Tech Fairen, illetve a cég is delegált volt a Startup Campus V4 Global Tour isztambuli állomásán, továbbá a meghívott kiállítóként szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett, Társadalmi és Technológia Innovációk – A Fogyatékos Emberek Teljeskörű Társadalmi Részvétele című V4 konferencián.
A Cég a Startup Campus Incubatoron keresztül vissza nem térítendő támogatásban is részesült.

Az alkalmazás idén októbertől lesz elérhető Magyarországon, a globális piacra lépés jövő év elején várható.

www.solecall.hu/allas


Jelentkezem